Linnyke...

Mert fáj, ha rám nézel, fáj ha a közelemben vagy. Ha meglátlak, ahogy a korodbeli fiúkkal bohóckodsz...Utálom magam, amikor nem bírom ki és hozzád érek. Fáj, amikor rám mosolyogsz, amikor meglátom a csillogást a szemedben vagy csak egyszerűen látom, hogy milyen vicces mikor mérges vagy valamiért. Megrémít a szeretet, amit néha mintha látnék a szemedben. De ezen érzések közül a legrémísztőbb amit én érzek: hogy amikor rám mosolyogsz , a szívem megremeg. Amikor nem velem beszélgetsz, megszakad. Amikor úgy érzem, hogy szeretsz, legszívesebben magamhoz szorítanálak és soha nem engednélek el. Néha elegem van az egészből, de ilyenkor egy újabb mosollyal ismét magadhoz láncolsz. De mégis az egész az én híbám, mert szeretlek, amit tudom nem lehet, ez a legnyomorúságosabb az egészben, hogy soha nem szerethettem volna beléd. Sajnálom...

Azt mondtam magamnak,hogy mostantól erős leszek, annak ellenére, hogy egyes egyedül vagyok és sírok. Azt mondtam magamnak, hogy mostantól boldog leszek és nem aggódok, annak ellenére, hogy akit szerettem, elvette minden boldogságom. Azt mondtam magamnak, hogy mostantól senki miatt nem esek megint pofára, annak ellenére, hogy titokban most is szeretek valakit. Azt mondtam magamnak, hogy mostantól megpróbálok túllépni azon a valakin, annak ellenére, hogy most is sírok, miközben gépelem mindezt és arról a valakiről álmodozom. Nehéz azt tetetni, hogy boldog vagy, nehéz nem próbálkozni, és nem szeretni azt a valakit. Nehéz továbblépni, mikor úgy érzed, egyes egyedül vagy

Régebben nem értettem, amikor valaki azt mondta, hogy egyszerűen nem tudja kimondani valakinek, hogy 'szeretlek', ha nem így érez. Azt gondoltam: 'ugyan már.. hisz ez csak egy szó.., ha a másik ettől boldog lesz..', ahogy egyre idősebb és tapasztaltabb lettem, rájöttem: ez nem csak egy szó! Nem szabad dobálózni vele. Én is átéltem. Nem tudtam kimondani.., ha kimondtam fájt.., mert így tulajdonképpen hazudsz a másiknak. Átvered, mert nem szereted.., talán kedveled, talán majd megszereted.., de most még nem. Olyan nehéz, mikor ő tiszta szívből mondja.. te meg.. nem bírsz megszólalni.

Zsúfolt reggel volt a rendelőben, amikor 8:30 körül bejött egy bekötött ujjú idős úr. Rögtön szólt, hogy siet, mert 9 órakor van egy fontos találkozója. Kértem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még legalább fél óra, míg az orvos megérkezik. Figyeltem, milyen türelmetlenül nézi percenként az óráját. Idő közben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a kötést és megnézném, miről van szó. A seb nem tûnt olyan súlyosnak… az orvosra várva, eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a sebet, és egy kis beszédbe elegyedtem. Megkérdeztem, hogy mennyire fontos a találkozója, és hogy nem szeretné-e mégis megvárni az orvost. Azt válaszolta, hogy feltétlenül az idősek otthonában kell menjen, ahogyan évek óta teszi, hogy reggelizzen a feleségével. Udvariasan a felesége egészsége felől érdeklődtem. Kedvesen, az idős úr elmesélte, hogy az Alzheimer kóros felesége 7 éve él az idősek otthonában. Gondolva, hogy a feleség egy tiszta pillanatában esetleg felizgatja magát az ő késése miatt, siettem, hogy kezeljem a sebét, de az idős úr elmagyarázta, hogy 5 éve már nem ismeri fel… Akkor csodálkozva megkérdeztem: „És ön minden reggel elmegy, hogy együtt reggelizzenek?” Egy édes mosoly, és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta: „Az igaz, hogy ő már nem tudja, ki vagyok, de én jól tudom, ki ő.” Szó nélkül maradtam, és kellemes borzongás futott végig rajtam, miközben néztem a sietős léptekkel távolodó öreget… Lenyeltem a könnyeimet, miközben arra gondoltam: „ Ez a szerelem, ez az, amit az élettől szeretnék!... Hiszen alapjában véve, ilyen az igazi szerelem?! Nem feltétlenül fizikai, és nem ideálisan romantikus. Szeretni azt jelenti, hogy elfogadjuk azt ami volt, ami van, és azt, ami még nem történt meg. Nem feltétlenül azok a boldog és kiteljesedett személyek, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni mindabból, amilyük van…

"Sosem késő, hogy az legyél, ami lenni akarsz. Nincs korlátozva az idő, bármit bármikor elkezdhetsz. Változhatsz, vagy maradhatsz a régi, nincsenek szabályok erre. Lesznek nagyszerű és rossz pillanataid - remélem, te tele leszel jóval. Remélem látsz majd olyan dolgokat amiken ledöbbensz. Remélem érzel majd olyat, amit addig sohasem éreztél. Remélem találkozol olyan emberekkel, akik másként látják a világot. Remélem olyan életed lesz, amire majd büszke lehetsz. De ha mégsem, remélem lesz elég erőd hogy újrakezdd

Hiszem, hogy a boldog lányok a legszebbek. Hiszek abban, hogy erősnek kell maradni akkor is, ha minden összedőlni látszik. Hiszek a csókolózásban, és hiszem, hogy holnap új nap virrad. Hiszek a csodákban..

"Fáj az, ha szeretsz valakit, s ő nem szeret viszont, de ami a legfájdalmasabb a szerelemben az, ha szeretsz valakit és soha nem szeded össze a bátorságod, hogy megmondd neki, mit érzel..."

Nézted valaha a gyerekeket játszani a körhintán? Hallgattad, amint az esőcseppek földet érnek tompán? Követted szemeddel egy pillangó szeszélyes röptét? Nézted a tovatűnő éjben a felkelő nap fényét? ... S amikor kérded: "Hogy s mint?" meghallod a választ? Mikor a nap véget ér, te az ágyadban fekszel, s közben tennivalók százai cikáznak fejedben? Szoktad mondani gyermekednek, "majd inkább holnap"? Hagytad kihűlni a barátságot, szerelmet, mert nem volt időd felhívni, hogy annyit mondj: "Szervusz"?!

Az egyedüllét soha vissza nem térő alkalmat kínál arra, hogy a belső csendben az ember végre meghallja saját, igazi hangját. Ez a belső hang gyógyító és vigasztaló, akár sorsfordító változtatásokat képes elindítani az életedben!

"Ha türelmetlen vagy, mindig elrontod az örömödet. Ha valamit szeretnél, legyen öröm a várakozás is. (...) Semmi sem történik előbb, mint ahogy eljön az ideje." - Kálnay Adél

Egyetlen érintés felér tízezer szóval." - Harold Bloomfield

"Vigyázz a magánnyal, mert van az a szelíd és igaz magány, mely magatartás az emberek felé; s ez jó. S van a tragikus, mikor jegesedni kezd körülötted a világ, az utakat, melyek az emberekhez és az emberihez vezetnek, belepi a jég. Akkor eltévedsz, és meg kell fagyni." - Márai Sándor

"Ha fájnia kell, akkor most fájjon - mondtam. Mert előttem áll az egész élet, és a lehető legteljesebben ki akarom használni. Ha választania kell, hát válasszon hamar. Én várni fogom. Vagy elfelejtem. A várakozás fáj. A felejtés is fáj. De minden szenvedés közül a legrosszabb, ha nem tudjuk, hogy döntsünk." - Paulo Coelho

"Életünk legfőbb magányossága abból fakad, hogy nem szánjuk el magunkat a cselekvésre, nem vágunk bele a dolgokba. Folyton elfojtjuk belső viharainkat, és kényelmesen inkább arra hajlunk, hogy halogassuk, csak próbálgassuk a ránk váró feladatokat."  - Carol Ann Shields

Nem lehetünk mindannyian hősök! Kell lenniük olyanoknak is, akik a járdán állnak és tapsolnak"
Will Rogers

Görcsösen erőlködünk, hogy valóra váltsuk az álmainkat, mindazt, amiről azt gondoljuk, hogy jobbá teszi az életünket: hajszoljuk a pénzt, a népszerűséget, a hírnevet. Közben elveszítünk mindent, ami igazán fontos; az egyszerű dolgokat, a társaságot, a családot, a szeretetet, mindazt, amit már valószínű megszereztünk.

"Boldognak szeretném látni. Nem számít, hogy kivel vagy hogyan. Találjon valakit, aki megbecsüli, és úgy szereti, ahogy nekem kellett volna. Találjon valakit, aki úgy látja őt, ahogy most én ... "

Kommunikáció - az első dolog, amit ez életben megtanulunk, és a vicc az, hogy mire felnövünk,
megnő a szókincsünk, és tudnánk beszélni, mégis egyre nehezebb kitalálni, hogy mit mondjunk,
vagy hogy miként kérjük azt, amire tényleg szükségünk van. A nap végén akadnak olyan dolgok,
amikről nem lehet nem beszélni. Akadnak dolgok, amiket nem akarunk meghallani,
és akadnak olyanok is, amiket azért mondunk ki, mert nem akarunk többé hallgatni.
Akadnak dolgok, amik többet érnek a szavaknál, ezek a tetteink. Akad olyan is, amit azért mondunk,
mert nem mondhatunk mást. Bizonyos dolgokat magunkban tartunk, és nem túl gyakran,
de néha-néha a dolgok önmagukért beszélnek

A mi lett volna ha...az élet egyik megontója az illúziók és egyben legszebb gondolataink...mert oké hogy a remény hal meg utoljára, de ha már meghalt és mi még is fenntartjuk az illúziót vajon mennyi időt pocsékolunk el a saját boldog időnkből valaki olyanra aki meg sem érdemli...!?és váratunk valaki olyat aki már nagyon szívesen álmodozna velünk...

Bármit teszel az életben, jelentéktelen lesz, de nagyon fontos, hogy megtedd. Mert senki nem fogja megtenni helyetted. Mikor valaki belép az életedbe az egyik feled azt mondja: még közel sem állsz készen.. De a másik feled azt mondja: maradj vele örökké!

Fura dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben.
Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e ,
és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve.
Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat.
De azokon a napokon, mikor meglátogat, a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép,
a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát.
Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, a hiányt.
A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör.
Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti,
és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy.
Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül… váratlanul.