Linnyke...

Nem feledem mikor először találkoztunk hónapokkal ezelőtt. Sokat beszélgettünk... Majd csak azon vettük észre magunkat, hogy nem bírjuk ki, hogy ne lógjunk egymáson. Hatalmasakat nevettünk, láthatatlanul fonódtunk bele egymás életébe. Tudtam, hogy nem akarlak elveszíteni mert Veled annyira természetes minden és annyira jó...s Te jelented a támaszt, mikor az élet lefáraszt... Én elkezdtem a mondatot, Te befejezted. És egy-egy hanglejtésből vagy egy-egy szóból tudtuk, hogy milyen hangulata van a másiknak. Imádtam azt az érzést, hogy ismerem minden rezdülésedet. Jó érzés volt, hogy szeretlek és Te viszont szeretsz talán és tudtam, hogy hiába vagy távol, tudom, hogy Neked is hiányzom... Hiányzol..