"Szeretlek akkor is...
Tudod én akkor is, szeretlek, amikor alszol.
Mikor nem gondolsz rám...
Tudod én akkor is, szeretlek, amikor árnyék ül arcodon.
Amikor azt gondolod, így nem mehet tovább.
Én akkor lehunyom szemem,
és azt a filmet nézem, ami az életünk...
Kimondott és kimondatlan mondatok.
Én akkor is szeretlek, ha más úton jársz,
azon, melyen nincsenek táblák,
és nincs korlát a halálos kanyar előtt...
Az értetlenség szakadéka mellett vezet utunk,
s a csodákat nem fényképezi le helyettünk senki.
Valami kéne még, valamit kéne tenni.
De én akkor is szeretlek, ha néha fáj.
Ha néha előbúj rejtekéből a magány,
a dögevő, mely ott köröz néhány boldog pillanatunk felett.
Csak egy mosolyt hozzon a déli szél,
csak kissé hosszabb legyen minden szerelmes éj.
Tartson tovább a szenvedély,
mert akkor húsodba marnám a jelet,
mely üzenet hordoz: még minden lehet.
Szeress, mert adni kell, hogy kapj.
Higgy imáidban, s ne vétkezz önmagad ellen!
Légy költő és légy színész!
Játssz prédikátort a pokol kapuja előtt,
játssz szüzet, még ha az ördögnek is kell táncot járnod!
S játssz nekem boldogságot!
Szeretlek akkor is, ha Te magadat egész másképp látod,
szeretlek akkor is, ha az életed csak egy gazos mellékvágányra várat
szeress kicsit jobban!
Szőkén és feketén szeretlek,
mint a villám szeret a fülledt nyárban,
mint kocsmaszagú ősz szeret az utolsó napsugárba.
Szeretlek akkor is, mikor alszol...
Szeretlek, félve, haraggal...
Szeretlek soha el nem múló halált hozó lázzal...
Szeretlek..."
